02.

Huhúú. 9 megjegyzést kaptam yaaaaay*-* Nagyon örültem neki, szóval köszönöm szépen C:
#loveyouguys <3

A fejléc alatt egy új menüpont található a 'szereplők'. Csekkoljátok le:)

Egyébként nem tervezem, hogy mindig kinézetet váltok, de nem tetszett az eddigi sablon, szóval muszáj volt változtatnom..:D

Iratkozzatok fel rendszeres olvasónak köszönöm xx

Ui.: Amiket dőlt betűvel írok a történetben azokat a szereplő gondolja, illetve visszaemlékezés, vagy, amiket írnak neki.


Éppen a gépemen pötyögtem választ Jake-nek, - az egyik fiú barátomnak - hogy ma nem tudok vele lenni, amikor Emily rontott be a szobába és kezdett el nyafogni, hogy most már igazán csinálhatnánk képeket. Elköszöntem Jake-től és átöltöztem, majd megigazítottam a hajamat és a sminkemet. Kimentünk a kertbe, hogy ott csináljunk képeket.

Lett egy két normális, de én nem igazán voltam fotogén hangulatban, ezért a végén már csak én fotóztam Emily pedig pózolt. Aztán, amikor közöltem vele, hogy nem csinálok több képet kimerülten rogyott le mellém az egyik székre.
- Muti őket! - szólalt meg aztán. A kezébe adtam a fényképezőt és végig pörgette a képeket, amiket csináltunk. - Nem gondoltál még rá, hogy fotós leszel?! - vette le egy másodpercre a szemét a masináról.
- Nem. - ráztam meg a fejemet.
- Akkor mégis mi akarsz lenni? - fordult felém összevont szemöldökkel.
- Vadakat terelő juhász. - feleltem.
- Haha. - rázta meg a fejét.
- Bemegyünk? - kérdeztem.
- Aha. - bólintott, aztán feltápászkodtunk és a házba mentünk. Az agyam végig a kérdésén járt.. Akkor mégis mi akarsz lenni? - Szuper kérdés. Érettségim már van, de nem tudom még, hogy mi legyek, így egy évet halasztok és addig azon töröm az agyamat, hogy mi leszek, ha nagy leszek.
A konyhába magamhoz vettem egy almát, aztán felmentem a szobámba. Majd leborultam az ágyra és a laptopomat az ölembe vettem. Beléptem Facebookra, és Twitterre, majd kapcsoltam valami zenét YouTube-on. Halkan dúdolgattam és közben az értesítéseket bújtam, amiket a távollétemben kreáltak a kedves ismerőseim. 3 ismerősnek jelölés, 1 üzenet és 20 értesítés. Érdekes.. Rákattintottam a bal szélső ikonra, hogy megnézzem kik jelöltek ismerősnek.
Dániel Hortobágyi
Lewis Thomson
Evelyn Campbell
Megnézegettem az adatlapjukat és rájöttem, hogy ki Dániel és Evelyn, de azt nem tudom ki Lewis, de azért őt is elfogadtam. Mindegy. Nem foglalkoztam túlságosan velük tovább, hanem válaszoltam az üzenetemre, amit Cassie írt. Megkérdezte mit csinálok holnap. Jó kérdés, de ő már biztosan tudja, különben nem kérdezné. Szeretem Cassie-t, amikor ide költöztünk és először mentem suliba rögtön összebarátkoztunk.
"Egyedül ülök az egyik szünetben a padban és a könyvemet bújom. Nem igazán szól hozzám senki, mert nem szeretik az új diákokat. Aztán egyszer csak egy sötétbarna hajú, kreol bőrű lány ül le mellém. Nem tudom mire vélni, hogy pont mellém ül. Aztán egyszer csak beszélni kezd, éppen hozzám. Eleinte nem nagyon válaszolgatok, mert nem igazán tudom miért ült le mellém. Aztán egyszer csak hopp.. Azt veszem észre, hogy nagyon jól elbeszélgetünk."
Amikor egy pár éve megkérdeztem, hogy miért ült le akkor mellém és barátkozott össze velem váll rántva azt felelte.
- Szimpatikus voltál, és tudtam, hogy legjobb barátnők leszünk.
Mire én megkérdeztem, hogy mi lett volna, ha nem így van?
- De így lett. - mosolygott rám.
Hát igen, tényleg így lett.

Elkezdtem eszegetni az almámat, amikor felugrott egy chat ablak.
Lewis Thomson
Hi! :)
Nem válaszoltam neki, mert nem szeretek idegenekkel beszélgetni. Bezártam és nem törődtem már vele, de pár perc múlva megint felugrott az ablak.
I bother u?
Újra csak bezártam a kis ablakot, reméltem, hogy felfogja a dolgot. Fel is fogta, mert többször nem írt.

Beléptem skype-ra, hogy tudjak beszélni Cassie-vel és Jake-kel, de alig beszéltünk egy negyedórát, amikor szólt anyu, hogy menjek le vacsorázni. Meglepetten néztem az órára, és döbbenten tapasztaltam, hogy igen csak el múlattam az időt a gépezéssel. Elköszöntem tőlük és mondtam, hogy majd később visszajövök talán.
Lebattyogtam a lépcsőn és már útközben éreztem a kedvenc kajám illatát. Anyu lasagne-je a legeslegfinomabb a világon. Jobban csinálja, mint az olaszok! A lasagne olasz egyáltalán?! Na mindegy, a lényeg, hogy ilyet még Garfield se evett az tuti.
- Finom illatok! - léptem be a konyhába mosolyogva, ahol apu és anyu már a megterített asztalnál ültek.
- Nem csak az illata finom. - biztosított anyu.
Leültem az asztalhoz, és már majd kicsordult a nyálam a lasagne-jára, de még nem kezdhettük el az evést, mert Emily drága még nem jött le. Pár perc után meguntam a várakozást és felpattantam az asztaltól. Emily szobája felé vettem az irányt és kopogás nélkül rontottam be az ajtóján. Csoda, hogy az a helyén maradt. A szobában sötét volt és csak hüppögéseket hallottam Emily ágya felől. Ellágyult a szívem, mi baja lehet a húgomnak?! Mondjuk lehet, hogy semmi komoly csak Liam levágatta a haját és, mint a sajátját is megszokta, Liamét is megsiratja. Felkapcsoltam a villanyt és Emily ágyához lépve lerántottam róla a takarót.
- Hagyjál ! - motyogta és még jobban a falhoz bújt.
- Na mi a baj?! - kérdeztem, és leültem mellé az ágyra.
- Menj ki. - tette a párnát a fejére.
- Felőlem. - rántottam meg a vállam. - Akkor felküldöm anyut, esetleg aput. - aztán már fél lábbal a szobán kívül voltam, amikor utánam kiáltott.
- Mond nekik, hogy rosszul vagyok. Egyél, és gyere fel.
- Oké.
Visszasiettem a konyhába, ahol anyu és apu kérdőn néztek rám.
- Rosszul van és most alszik. - kamuztam.
- Oh, hát akkor.. együnk! - Óó, igen apu, együtt érző vagy.
Neki láttunk enni, és szívem szerint repetáztam volna, de vigyáznom kell az alakomra. Apu is láthatta a hezitálásomat, és el kezdett röhögni.
- Ugyan már. Nem fogsz elhízni.
- Tudom. De kezdem én is kicsit rosszul érezni magam, úgyhogy felmegyek. - hazudtam újra. - De kell valamit segíteni?
- Nem, menj csak. - intett apu.
Felmentem és a saját szobám helyett a Emilyébe mentem.

01.

Amikor ide költöztünk Amerikába, eleinte utáltam itt lakni.. Utáltam, hogy távol vagyok attól a helytől, amit az otthonomnak tekintettem, olyan hosszú ideig. Életem fontos részét ott töltöttem és minden emlékem oda köt. A barátaim is ott vannak, és valószínűleg egy kis darabot az életemből is otthagytam.
Mostanára viszont egészen megkedveltem Louisville-t. A húgom, amikor megtudta, hogy ide költözünk majd kiugrott a bugyijából, idézem: "Jajj. Úristen, úristen, úristen! Louisville, mint Louis Tomlinson! Jajj jajj jajj."* Mint jó nővér kötelességemnek éreztem, hogy felvilágosítsam a kettőnek semmi köze egymáshoz. Durcásan közölte velem, hogy, de attól még a név egyezik, én pedig rá hagytam. Pláne, hogy azt se tudtam ki az a Louis Tomlinson. Nos, én már kevésbé örültem Louisville-nek, reméltem, hogy New Yorkba, esetleg Los Angelesbe, vagy valami ismertebb és pörgősebb életű városba költözünk. Nem így történt.

*(Jelenleg 2013-at írunk, és tudom, hogy 4 éve - amikor költöztek - még nem volt 1D, de nem baj..:D szerk.megj.)

- Ébredj! - rontott be a szobámba a húgom egy tavaszi reggelen.
- Húzzál ki felé! - szóltam rá olyan élesen, amennyire tőlem telt reggel, aztán átfordultam a másik oldalamra.
- Vanessza, Vaniiiii, Vanília, Vancsi, Nini, Vancsó. - becézgetett a drága húgom, miközben a takarót cibálta le rólam. Hirtelen felültem és vérszomjas szemekkel néztem a kis szarosa - aki mellesleg már nem is olyan kicsi.
- Húzzál ki felé, vagy mostantól a kaját vénásan kapod. - mutattam az ajtó felé.
- Marha vicces vagy. - grimaszolt. - Anya azt mondta, hogy a hájas seggedet vonszold le felé, mert vásárolni megyünk. Van fél órád, hogy azt a rusnya fejedet rendbe hozd. Bár ahogy kinézel én inkább zacskót javasolnék, esetleg vágjuk le. - mosolygott kis ártatlanul.

- Anyu! - kiáltottam. - Takarítsd el ezt a mocskot a közelemből.

- Fejezzétek már be. - trappolt be pár perc múlva a szobába anyu. - Te öltözz fel. - nézett rám. - Te pedig - fordult a húgom felé - mosd le a vakolatot a fejedről, mert így nem jössz sehova.

Éljen a családi idill! - gondoltam magamba.

Fél óra múlva már a konyhába ültem és a reggeli kávémat ömlesztettem magamba, miközben Cassie-vel, az egyik barátnőmmel smseztem. 

- Indulhatunk? - kérdezte anyu leginkább tőlem. Biccentettem, aztán felálltam és elindultam kifelé a lakásból, amikor a húgom rohant el mellettem és valamit kiabált. Valami olyasmi, hogy én ülök a kapu mellett?! Mi van? Ennek semmi értelme.. Aztán szépen lassan összeállt a kép, és rájöttem mit magyaráz, így én is futni kezdtem, de ő már ott volt és a kocsi ajtót nyitotta, illetve nyitotta volna csakhogy zárva volt. Jóízűen nevettem, ő pedig kinyújtotta rám a nyelvét. A kocsi ajtajához mentem, de Emily az utamat állta. Farkasszemet néztünk, aztán hallottam anya lépteit és a kocsi zárjának nyitódását, majd azon kedztem gondolkodni, hogyan cselezhetném ki a húgomat.

- Uram Istenem ! - néztem elkerekedett szemekkel a húgom mögé. - Ott van Louis Tomlinson ! - több se kellett a húgom sikítva fordult meg, én pedig kicsit arrébb löktem és bevágtam magam az anyósülésre. Aztán megérkezett anya, így a húgom nem csinált műsort, csak morogva beszállt a hátra. Én pedig büszkén mosolyogtam.
A szokásos 20 perces utat tettük meg a Louisville-i plázáig, aztán kipattantunk az autóból.
- Másfél óra. - jelentette ki anya, aztán egy kis pénzt nyomott a kezünkbe, és elment bevásárolni, mi pedig tanakodva néztünk körül, hogy hova menjünk be először.
- Aljas húzás volt Boo Bear-rel becsapnod. - nézett rám összehúzott szemekkel.
- Neked is vannak aljas húzásaid. - jegyeztem meg, aztán a kedvenc üzletem felé vettem az irányt a húgommal a sarkamban.
Boltról-boltra jártunk egészen addig, amíg Emily meg nem látta a Claire's-t. Abban a pillanatban tudtam, hogy a maradék időnket itt fogjuk eltölteni. Pislogtam egyet és Emily már a hátsó polc előtt csorgatta a nyálát. Sóhajtva indultam be utána, de én a nyakláncokat és a gyűrűket kezdtem el böngészni.
- Vanessza! Vanessza! - hallottam a húgom hangját, de nem néztem oda, helyette csak még jobban az ékszereket tanulmányoztam. - Vanessza! - hallottam újra a nevemet. Körbe néztem, mintha csak azt nézném kinek kiabál az idióta kislány hátulról, ám ekkor a húgom megindult felém.
- A francba. - morogtam alig hallhatóan, és kelletlenül elindultam hátrafelé. - Mi van? - néztem a húgomra, amikor mellé léptem.
- Oda nézz! - mutatott egy ágyneműre, amin az 5 hülye gyerek díszelgett.
- Csudi jó. - mondtam érzelemmentes hangon.
- Ugye?! És nézd milyen édes Louis! - mutogatott tovább.
- Mikor növöd már ki?! - kérdeztem, mire ő rám nézett és azt mondta.
- Soha.

Már a kocsiba ültünk, hazafelé menet, amikor a rádióba egy ismerős dallam csendül fel, nem esett le először mi az, de, amint a húgom elkezdett sikongatni, hogy hangosítsuk fel, már tudtam. Anyura néztem, felvont szemöldökkel, aki a hangerőszabályzóért nyúlt.
- Mi van? Jó ez a szám. - rántotta meg a vállát, majd feljebb hangosította és tekintetét az útra szegezte. Emily az elkövetkező 3-4 percet végig nyekeregte, én pedig már az agyvérzés határán jártam, amikor végre valahára vége lett ennek a számnak. Lehet, hogy nem utálnám őket, ha nem kéne mindennap a zenéiket hallgatnom, mert a húgom ezt bömbölteti, és nem kéne minden étkezésnél róluk beszélnie.
Amint anyu beparkolt a felhajtónkra, és leállította a motort kipattantam az autóból szabadulva húgom magyarázásáról valami olyasmiről, hogy Louis lecserélte Kevint.
- Kevin a pasija? - néztem a húgomra gúnyosan.
- HAHAHAHA. Figyeled anyu, micsoda kis Móka Miki van a családba. - nézett össze a húgom és anyu.
- Köszönöm, a virágokat az öltözőbe, a díjat pedig a kezembe. - röhögtem el magam, a húgom pedig szintén  nevetve a fejét rázta, aztán megpakoltuk a kezeinket a csomagokkal és bementünk a házba.
- Szia Apu! - köszöntem neki, amikor beléptem az ajtón. Éppen a konyhaszigetnél ült és újságot olvasott.
- Megjöttek a lánykáim. - mosolygott kedvesen. Megöleltem, majd egy puszit nyomtam az arcára és letettem a csomagokat elé, aztán megkerestem a sok zacskó közül az enyémeket és felmentem a szobámba.
Pár perc múlva a húgom jött be hozzám a saját szatyraival.
- Hé Ness, ugye csinálunk ma képeket? - nézett rám nagy szemeivel.
- Persze, majd egy kicsit később. - mosolyogtam rá, ő bólintott és kiment a szobából.
Annak ellenére, hogy folyton oltogatjuk egymást, nagyon szeretem a húgomat, és tudom, hogy ő is engem. Ezek az oltogatások csak heccelések, és egyikünk sem veszi őket komolyan - szerencsére. Bár néha ezzel a szüleink idegeire megyünk, mégse tudnánk abbahagyni, mert közben mi jól szórakozunk és szinte már berögzült cselekedet, egészen addig, amíg néha-néha el nem törik a mécses. Történt már hasonló, amikor azt mondtam, hogy Harry és Louis - akarva akaratlanul is tudom a nevüket - melegek. Nos, a húgom szó szerint kifakadt és üvöltözni kezdett, nem szólt hozzám egy hétig. Nem értem miért van úgy oda értük.. Remélem hamarosan kinövi.

Bevezető

Sziasztok! :)
Úgy döntöttem, hogy új blognak vágok neki, de ezt szeretném kicsit másképpen írni, mint az eddigieket. Hogy ez alatt mit értek azt majd megtudjátok.
Nem is igazán szeretném húzni az időt, inkább leírom, hogy miről is szólna a blog.
Ui.: Ez a kinézet egy nagy kalap szar, tisztába vagyok vele, de a blogspot szenved és nem enged normális hátteret csinálni. Amint megengedi ez a szar lesz fejléc is meg minden, és nem fog úgy kinézni, mint egy hányadék. :D

5 komment után felteszem az első részt ! :)

Szereplők:

Vanessza Smith egy 19 éves lány, aki félig magyar, félig pedig amerikai származású. Az édesapja amerikai, az édesanyja pedig magyar. 15 éves koráig éltek Magyarországon a szüleivel és a húgával, majd Amerikába költöztek.
Maga történet arról fog szólni, hogy egyik nap egy srác bejelöli Vanesszát facebookon, aki el is fogadja, mert általában mindenkinek elfogadja a jelöléseket. Aztán a srác ráír, de Vanessza nem válaszol, mert nem szokott idegenekkel beszélgetni, de a srác nem adja fel és Vanessza megsajnálja, szóval válaszol neki másnap. Egész jól elbeszélgetnek, aztán a következő nap is, majd végül mindennap. Szinte legjobb barátokká válnak, és Vanessza kezdi nagyon megkedvelni a srácot, annak ellenére, hogy még csak facebookon beszéltek és néha-néha telefonon. Még csak nem is webcameráztak, mert a srác mindig valami kifogással jön. Sajnos Vanessza Amerikában lakik, ő pedig Londonba, szóval nagyon messze egymástól.
Vajon a srác miért mondja le mindig a webcamozásokat? Tényleg az, akinek mondja magát? Mi lesz ebből az egészből?
Olvasd és kiderül! :)

Vanessza

Vanessza húga, Emily.

Vanessza anyukája, Szilvia.

Vanessza apukája, Peter.

Louis Tomlinson