02.

Huhúú. 9 megjegyzést kaptam yaaaaay*-* Nagyon örültem neki, szóval köszönöm szépen C:
#loveyouguys <3

A fejléc alatt egy új menüpont található a 'szereplők'. Csekkoljátok le:)

Egyébként nem tervezem, hogy mindig kinézetet váltok, de nem tetszett az eddigi sablon, szóval muszáj volt változtatnom..:D

Iratkozzatok fel rendszeres olvasónak köszönöm xx

Ui.: Amiket dőlt betűvel írok a történetben azokat a szereplő gondolja, illetve visszaemlékezés, vagy, amiket írnak neki.


Éppen a gépemen pötyögtem választ Jake-nek, - az egyik fiú barátomnak - hogy ma nem tudok vele lenni, amikor Emily rontott be a szobába és kezdett el nyafogni, hogy most már igazán csinálhatnánk képeket. Elköszöntem Jake-től és átöltöztem, majd megigazítottam a hajamat és a sminkemet. Kimentünk a kertbe, hogy ott csináljunk képeket.

Lett egy két normális, de én nem igazán voltam fotogén hangulatban, ezért a végén már csak én fotóztam Emily pedig pózolt. Aztán, amikor közöltem vele, hogy nem csinálok több képet kimerülten rogyott le mellém az egyik székre.
- Muti őket! - szólalt meg aztán. A kezébe adtam a fényképezőt és végig pörgette a képeket, amiket csináltunk. - Nem gondoltál még rá, hogy fotós leszel?! - vette le egy másodpercre a szemét a masináról.
- Nem. - ráztam meg a fejemet.
- Akkor mégis mi akarsz lenni? - fordult felém összevont szemöldökkel.
- Vadakat terelő juhász. - feleltem.
- Haha. - rázta meg a fejét.
- Bemegyünk? - kérdeztem.
- Aha. - bólintott, aztán feltápászkodtunk és a házba mentünk. Az agyam végig a kérdésén járt.. Akkor mégis mi akarsz lenni? - Szuper kérdés. Érettségim már van, de nem tudom még, hogy mi legyek, így egy évet halasztok és addig azon töröm az agyamat, hogy mi leszek, ha nagy leszek.
A konyhába magamhoz vettem egy almát, aztán felmentem a szobámba. Majd leborultam az ágyra és a laptopomat az ölembe vettem. Beléptem Facebookra, és Twitterre, majd kapcsoltam valami zenét YouTube-on. Halkan dúdolgattam és közben az értesítéseket bújtam, amiket a távollétemben kreáltak a kedves ismerőseim. 3 ismerősnek jelölés, 1 üzenet és 20 értesítés. Érdekes.. Rákattintottam a bal szélső ikonra, hogy megnézzem kik jelöltek ismerősnek.
Dániel Hortobágyi
Lewis Thomson
Evelyn Campbell
Megnézegettem az adatlapjukat és rájöttem, hogy ki Dániel és Evelyn, de azt nem tudom ki Lewis, de azért őt is elfogadtam. Mindegy. Nem foglalkoztam túlságosan velük tovább, hanem válaszoltam az üzenetemre, amit Cassie írt. Megkérdezte mit csinálok holnap. Jó kérdés, de ő már biztosan tudja, különben nem kérdezné. Szeretem Cassie-t, amikor ide költöztünk és először mentem suliba rögtön összebarátkoztunk.
"Egyedül ülök az egyik szünetben a padban és a könyvemet bújom. Nem igazán szól hozzám senki, mert nem szeretik az új diákokat. Aztán egyszer csak egy sötétbarna hajú, kreol bőrű lány ül le mellém. Nem tudom mire vélni, hogy pont mellém ül. Aztán egyszer csak beszélni kezd, éppen hozzám. Eleinte nem nagyon válaszolgatok, mert nem igazán tudom miért ült le mellém. Aztán egyszer csak hopp.. Azt veszem észre, hogy nagyon jól elbeszélgetünk."
Amikor egy pár éve megkérdeztem, hogy miért ült le akkor mellém és barátkozott össze velem váll rántva azt felelte.
- Szimpatikus voltál, és tudtam, hogy legjobb barátnők leszünk.
Mire én megkérdeztem, hogy mi lett volna, ha nem így van?
- De így lett. - mosolygott rám.
Hát igen, tényleg így lett.

Elkezdtem eszegetni az almámat, amikor felugrott egy chat ablak.
Lewis Thomson
Hi! :)
Nem válaszoltam neki, mert nem szeretek idegenekkel beszélgetni. Bezártam és nem törődtem már vele, de pár perc múlva megint felugrott az ablak.
I bother u?
Újra csak bezártam a kis ablakot, reméltem, hogy felfogja a dolgot. Fel is fogta, mert többször nem írt.

Beléptem skype-ra, hogy tudjak beszélni Cassie-vel és Jake-kel, de alig beszéltünk egy negyedórát, amikor szólt anyu, hogy menjek le vacsorázni. Meglepetten néztem az órára, és döbbenten tapasztaltam, hogy igen csak el múlattam az időt a gépezéssel. Elköszöntem tőlük és mondtam, hogy majd később visszajövök talán.
Lebattyogtam a lépcsőn és már útközben éreztem a kedvenc kajám illatát. Anyu lasagne-je a legeslegfinomabb a világon. Jobban csinálja, mint az olaszok! A lasagne olasz egyáltalán?! Na mindegy, a lényeg, hogy ilyet még Garfield se evett az tuti.
- Finom illatok! - léptem be a konyhába mosolyogva, ahol apu és anyu már a megterített asztalnál ültek.
- Nem csak az illata finom. - biztosított anyu.
Leültem az asztalhoz, és már majd kicsordult a nyálam a lasagne-jára, de még nem kezdhettük el az evést, mert Emily drága még nem jött le. Pár perc után meguntam a várakozást és felpattantam az asztaltól. Emily szobája felé vettem az irányt és kopogás nélkül rontottam be az ajtóján. Csoda, hogy az a helyén maradt. A szobában sötét volt és csak hüppögéseket hallottam Emily ágya felől. Ellágyult a szívem, mi baja lehet a húgomnak?! Mondjuk lehet, hogy semmi komoly csak Liam levágatta a haját és, mint a sajátját is megszokta, Liamét is megsiratja. Felkapcsoltam a villanyt és Emily ágyához lépve lerántottam róla a takarót.
- Hagyjál ! - motyogta és még jobban a falhoz bújt.
- Na mi a baj?! - kérdeztem, és leültem mellé az ágyra.
- Menj ki. - tette a párnát a fejére.
- Felőlem. - rántottam meg a vállam. - Akkor felküldöm anyut, esetleg aput. - aztán már fél lábbal a szobán kívül voltam, amikor utánam kiáltott.
- Mond nekik, hogy rosszul vagyok. Egyél, és gyere fel.
- Oké.
Visszasiettem a konyhába, ahol anyu és apu kérdőn néztek rám.
- Rosszul van és most alszik. - kamuztam.
- Oh, hát akkor.. együnk! - Óó, igen apu, együtt érző vagy.
Neki láttunk enni, és szívem szerint repetáztam volna, de vigyáznom kell az alakomra. Apu is láthatta a hezitálásomat, és el kezdett röhögni.
- Ugyan már. Nem fogsz elhízni.
- Tudom. De kezdem én is kicsit rosszul érezni magam, úgyhogy felmegyek. - hazudtam újra. - De kell valamit segíteni?
- Nem, menj csak. - intett apu.
Felmentem és a saját szobám helyett a Emilyébe mentem.